Aktuális híreink

 


Köszönetnyilvánítás a Jótékonysági bál sikeréért
2024. november 25.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskolában 2024. november 16-án Jótékonysági bált rendeztünk. A pedagógusok, diákok, szülők fáradságot nem ismerve együtt készültek az eseményre: készítették a tornaterem díszítését, próbálták a táncokat, mosogattak, terítettek, tálaltak. A példás összefogás eredményeként gyönyörű dekoráció, hangulatos környezet, nagyszerű műsor és finom vacsora várta a bálozó közönséget.

A Jótékonysági bál bevétele több mint kétmillió forint lett. Ezt tantermi bútorok, székek, padok, napközis és tanulószobai játékok vásárlására használjuk fel. Mindezt sikerült úgy megvalósítanunk, hogy közben jól éreztük magunkat, egy kellemes, vidám hangulatú estét töltöttünk együtt. Mayer Tamásné igazgatónő nyitotta meg a rendezvényt, majd Ágoston Béla polgármester úr köszöntötte a vendégeinket, a Szülői Közösség nevében Patak – Bálint Ágnes mondott köszöntőt. Ezután az ünnepi műsor következett.

A műsorban felléptek a Victoria Fitness Sportegyesület tanulói, a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Visnovszky- Keller Nóra mester táncpedagógus vezetésével. A meghitt pillanatok egyike volt, amikor iskolánk tanulója Török Zorán és édesapja Török Roland a Republic zenekar Erdő közepében című dalát adta elő. Egy maroknyi lelkes szülő jóvoltából élő előadásban hangzott fel a Csárdáskirálynő operettből a Hajmási Péter, Hajmási Pál című részlet, Almási- Szabó Tibor, Novákné Bálint Csilla és Novák Gábor, Baranyi János, Papp Ágnes előadásában, majd a nyolcadik évfolyamosok hagyományos báli táncát, a bécsi keringőt tekinthettük meg, melynek a koreográfiáját készítette és a táncot betanította: Bondár Enikő, Besszerné Almási- Szabó Zsuzsanna és Fehér Emil. A báli hangulatról az est során Arany- Tóth Attila és Zenekara gondoskodott.

A bál ideje alatt a szépen berendezett fotósarokban barátaikkal, szeretteikkel örökíthették meg magukat a vendégek az est fényképészei Szerencs Brigitta és Sági Lili révén. Az ebből befolyt összeget iskolánk javára ajánlották fel. Az ízletes pörkölt vacsorát Papp József és lelkes csapata készítette el.

Köszönöm a bál támogatóinak: szülőknek, pedagógusoknak, diákjainknak, munkatársainknak, báli résztvevőknek, kis-és nagyvállalkozóknak az önzetlen segítséget, a nagylelkű felajánlásokat.

A bál bevétele hozzájárul ahhoz, hogy diákjaink megújult bútorzatú teremben, igényes környezetben tanulhassanak, a tanulás mellett szabadidejükben kreativitásukat fejlesztő játékokkal játszhassanak.

A bál főbb támogatói voltak:

- Iskola nevelőtestülete és az iskola munkatársai,

- Szülői Közösség képviselői és az osztályközösségek szülői csoportjai,

- Egyéni vállalkozók, cégek és társadalmi szervezetek képviselői, civil szervezetek, nyugdíjasok,

- Barátok, ismerősök, jó szándékú segítők.

A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulóinak, pedagógusainak nevében köszönöm

Képek >>>>>     

Műsor megtekintése >>>>>    

Keringő 1 >>>>>

Keringő 2 >>>>>    

Mayer Tamásné

intézményvezető 


„Az hal meg, akire már nem emlékeznek”
2024. november 02.

November 2-a halottak napja, megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről.

Miért fontos, hogy megemlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkról, barátainkról, ismerőseinkről? Bagdy Emőke pszichológusprofesszort idézve kaphatjuk meg a választ: „Az emlékezés láthatatlan köldökzsinór, amely összeköt minket a jelen nem lévőkkel, a fontos személyekkel, és a jelenbe hozza a múltat számunkra. A minket életben tartó, tápláló, nevelő, minket szerető személyekhez genetikai kötelékek, sőt pszichogenetikai összetartozási érzések kötnek. Ezáltal született meg a közös, tradicionális megemlékezés ünnepe. Ez az ünnep az életünkért történő hálaadás is, a lelkünkben tovább élő őseinkhez tartozás, valamint a tisztelet és a szeretet kifejezése”

Halottak napja alkalmából az Árpád Fejedelem Általános Iskola 7. évfolyamának tanulói Suba Jánosné és Dömötörné Tar Margit tanárnők kíséretében felkeresték az egykor az iskolában tanító pedagógusok sírjait és mécsest gyújtottak tanáraik emlékére.  


Megemlékeztünk az ’56-os hősökről
2024. október 23.

1956. október 23-án Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával kezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés. A diákfelvonulások után a Parlament előtt már több százezer fő hallgatta Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A fegyvertelen tömegre a Rádió épületénél leadott véres sortűz hatására estére fegyveres felkelés bontakozott ki. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra jelképét, és hajnalra elfoglalták a Magyar Rádió épületét.

Bár az elkövetkező napokban Nagy Imre törvényesen megalakult kormánya megtette a kezdő lépéseket a demokratikus átalakulás felé, és a szovjet csapatkivonási tárgyalások is megkezdődtek, az orosz tankok november 4-én hadüzenet nélkül megindultak a főváros ellen. November 10-e körül a túlerő legyűrte a felfegyverzett civil felkelők ellenállását. A megtorlás elől százezrek menekültek el az országból, ám a Kádár-rezsim így is ezreket börtönzött be, és több száz forradalmárt kivégeztek.

2024. október 22-én az Árpád Művelődési Házban megemlékeztünk az 1956-os forradalom hőseiről, áldozatairól. A Himnusz elhangzása után Ágoston Béla polgármester beszéde következett. Felidézte Fekete István, Márai Sándor, Faludy György, Antall József gondolatait. Ezután a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 7. évfolyamának tanulói műsorát tekinthettük meg.

A műsort összeállította és betanította: Dömötörné Tar Margit, Suba Jánosné

Majd a Szózatot követően a nagyközség intézményei, a helyi pártok, klubok, civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit az ’56-os kopjafánál.  


Pályaorientációs nap és pályaválasztási szülői értekezlet
2024. október 21.

A fiatalok életében a továbbtanulás, a pályaválasztás nagyon fontos kérdés. Nem könnyű meghozni a döntést, hogy hol tanuljanak tovább, hiszen számtalan körülményt kell figyelembe venni. Az érdeklődési kör, a képességek, a tanulmányi eredmények, az önismeret mind fontos tényező.

Már itt az általános iskolában igyekszünk segítséget nyújtani diákjainknak és a szülőknek az iskolaválasztásban. Nem könnyű feladat, de ugyanakkor mégis izgalmas. Hiszen válaszút előtt állnak. És bár csak 14 évesek, meg kell hozniuk az első fontos döntést az életükben. Merre induljanak? Ahhoz, hogy választani tudjanak, meg kell ismerkedniük az előttük álló lehetőségekkel! Ezért október hónapban mindig középpontba kerül a továbbtanulás. Ilyenkor vendégül látjuk a középiskolák tanárait, diákjait, szakmai oktatóit, akik örömmel jönnek, hogy tanulóinknak bemutassák a náluk tanulható szakmákat.

Így történt ez ebben az évben is. Tanulóinknak lehetősége volt belekóstolni a különböző szakmák titkaiba. Kipróbálhatták a hegesztést, forgácsolást, festést, burkolást; csiszoltak, gyalultak, csomagoltak, varrtak, díszítettek, pincérkedtek, terítettek, ismerkedtek a tevékenységekkel; megismerhették a fodrász, az eladó, szociális gondozó, a pék, cukrász, lovász, vadász, közgazdász, gépész, asztalos, a rendvédelmi technikus, fegyverműszerész technikus, mezőgazdasági gépész és informatikus munkáját.

Kezdetben célzottan a 7. és 8. évfolyamos tanulók számára rendeztük ezt a programot, de az érdeklődés miatt kiterjesztettük az alsóbb évfolyamokra is. Mára szinte egész napos programmá nőtte ki magát. Annál is inkább, mert délután pályaválasztási szülői értekezlet zárta a napot, ahol a környező városok középiskoláinak intézményvezetői, igazgatóhelyettesei, pályaválasztási felelősei várták a szülőket, diákokat, hogy részletesen bemutathassák intézményüket, személyre szóló tanácsokat adjanak a végzős diákoknak.

Ezúton is köszönjük a pedagógusok és diákok színvonalas, ötletes és igényesen előkészített munkáját, lelkesedését, amellyel segítették tanulóink pályaválasztását, és páratlan élményekhez juttatták őket.

Képek >>>>>

Dömötörné Tar Margit

igazgatóhelyettes  


 

További hírek

 

 


 
Látogatók száma:

web counter

Copyright © 2011 | Tiszaalpár | Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola | Oldalt készítette : Endre Mihály